Az emberek a HortaBerry mögött

Kokavecz Loránd

20 éves vagyok, Finnországban tanulok fenntartható mezőgazdaságot egyetemen, emellett pedig egyre mélyebben foglalkozom az organikus és regeneratív mezőgazdaság szemléletével is.

Olyan családban nőttem fel, ahol már egészen kicsi koromtól természetes volt, hogy számít, honnan származik az ételünk, hogyan készül, és mi történik vele, mielőtt az asztalunkra kerül.

Ma ez már az egyik saját célommá is vált. Szeretném, hogy az emberek újra ismerjék azt, amit megesznek. Tudják, honnan érkezik, mi van benne, milyen környezetben nőtt, és ki áll mögötte.

Talán ezért áll hozzám ennyire közel a HortaBerry is. Tudom, hol nőnek azok a növények és bogyósok, amelyek a tasakba kerülnek. Ismerem azt az embert, aki begyűjti őket, és látom az egész folyamatot a finn vadontól egészen a kész HortaBerryig.

A HortaBerry-ben én gondoskodom arról, hogy mindaz, amit Finnországban létrehoztunk, végül eljusson hozzád is.

Jouko Kivimetsä

Jouko a HortaBerry finnországi oldalának a lelke, és az az ember, aki szó szerint nap mint nap látja azt a tájat, ahonnan a HortaBerry érkezik.

72 éves, bár ezt valószínűleg senki nem tippelné meg, amikor először találkozik vele. Évtizedek óta a krétai táplálkozás szemlélete szerint él. Korábban több éttermet is működtetett, ahol ezt a fajta, egyszerű, természetközeli étkezést vitte tovább.

Igazi szenvedélye azonban a horta. A görög horta szó a fogyasztásra gyűjtött vad, zöld növények világát jelenti. Jouko pedig évtizedek óta foglalkozik pont azokkal a vadon termő növényekkel, amikkel a HortaBerry-ben találkozol. Jouko arra tanítja az embereket, hogyan ismerjék fel, gyűjtsék és használják őket, és arra is, miért jelentettek ezek a növények évszázadokon keresztül természetes és elengedhetetlen részét az emberi táplálkozásnak.

Az ő tudása, helyismerete és a vadon termő növényekkel szerzett több évtizedes tapasztalata nélkül a HortaBerry nem létezne.

Kokavecz Katalin

Kata több mint egy évtizede foglalkozik funkcionális szemléletű egészségfejlesztéssel és életmóddal. Munkájának középpontjában mindig az állt, hogyan támogathatjuk a szervezet természetes működését az életmódunkkal, a környezetünkkel és azzal, amit nap mint nap elfogyasztunk.

Ő a MED Központ alapítója, amelyet azért hozott létre, hogy a funkcionális szemlélet, az életmód és az egészség összefüggéseiről szóló tudást egy helyen, rendszerszemléletben tegye elérhetővé.

A HortaBerry történetében ő hozza azt a szemléletet, amely az élelmiszerre nem pusztán tápanyagok összességeként tekint. Számára ugyanilyen fontos a forrás, a természetes környezet, az előállítás módja és az, hogy minél közelebb maradjunk ahhoz, amit a természet eredetileg létrehozott.

A HortaBerry gondolata ebből a szemléletből nőtt tovább.